Így menthetjük gépünkre Facebook-profilunkat

Átlátszó, mégis érthetetlen: a Facebook immár lehetővé teszi biztonsági mentések készítését profilunkról. Egyeseknek azonban ez még nem elég.

A Facebook egyre több személyes adatot tárol le a notebookjainkról is, ezeket az adatokat letölthetjük és ellenőrizhetjük A kritikusok szerint azonban többféle adatra lenne szükség.

A tagállamoknak biztosítaniuk kell minden érintett számára a jogot, hogy az adatkezelőtől
a) korlátozás nélkül, ésszerű időközönként, túlzott késedelem vagy költség nélkül:
– megerősítést kapjon arról, hogy rá vonatkozóan adatok feldolgozása folyamatban van-e, továbbá, hogy információt kapjon legalább az adatfeldolgozás céljáról, az érintett adatkategóriákról, a címzettekről vagy a címzettek kategóriáiról, akik felé az adatokat továbbítják,
– érthető formában értesítést kapjon az adatfeldolgozás alatt álló adatokról és azok forrásával kapcsolatos minden rendelkezésre álló információról,
– tájékoztatást kapjon a rá vonatkozó adatok automatizált feldolgozása során alkalmazott logikáról legalább a 15. cikk (1) bekezdésében említett automatizált döntések esetében;
b) az esettől függően kérje az olyan adatok helyesbítését, törlését vagy zárolását, amelyek feldolgozása nem felel meg ezen irányelv rendelkezéseinek, különösen az ilyen adatok hiányos vagy hibás volta miatt;
c) kérje az adatokról tudomást szerző harmadik felek értesítését a b) ponttal összhangban végzett minden helyesbítésről, törlésről vagy zárolásról, hacsak ez lehetetlennek nem bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést nem igényel.

Európai Unió 95/46/EC direktívája szerint mindenkinek joga van a róla szóló adatok megismeréséhez. Ez a Facebookon tárolt adatok esetében korábban nem volt egyszerű, hiszen a közösségi oldalról nem tudtunk mindent letölteni. Ma más a helyzet, pár egérkattintás után ugyanis biztonsági másolatot készíthetünk fiókunkról, amelyben megtalálható sok személyes információnk. Legfeljebb türelemre van hozzá szükség,
a neten tárolt adatmennyiség függvényében ugyanis akár órákig is eltarthat, mire az archívum elkészül.

A szakértőket nem csak a biztonsági mentés elkészítésének bonyolult és nehézkes volta zavarja. Az EU és a Facebook közötti csatározás részét képező „Europe vs Facebook” kezdeményezés a letölthető fájlba kerülő
adatok szűkösségét is kritizálja. Szerintük a közösségi oldalon összesen 84 féle adatot tárolunk, a Facebook azonban ennek csak töredékét hajlandó átadni nekünk, ráadásul ennek egy része teljesen haszontalan.

A „Europe vs Facebook” elindítója, az osztrák Max Schrems nem először kritizálja a Facebookot, 2011-ben már sikerrel szállt szembe a közösségi oldallal adatainak megszerzése érdekében. Miután az osztrák joghallgató példáját tízezer másik felhasználó is követte, a Facebook elkészítette a Letöltés
gombot, ám ez először csak pár adatkategóriához kínált hozzáférést. Ezek számát egészítették
most ki 39-re.

Így tölthetjük le a Facebookon tárolt adatainkat

Ha szeretnénk megnézni a Facebookon tárolt adatokat, akkor engedélyeznünk kell a Facebook számára, hogy egy személyre szóló archívumot hozzon létre. Ennek elkészültéről és a letöltési linkről e-mailben értesülünk majd.

  1. A Facebookba bejelentkezve, a jobb oldalon fent található kis nyílról elérhető legördülő menüben találjuk a Fiókbeállításokat.
  2. A lap alján a Tölts le egy másolatot nevű linkre kattintunk, elindíthatjuk a személyes archívum elkészítését.
  3. A következő ablakban láthatjuk, hogy milyen információk kerülnek majd bele ebbe az archívumba.
  4. Miután megerősítettük, hogy valóban ezt szeretnénk, a Facebook türelmet kér, és nekilát a fájl elkészítésének.
  5. Az archívum elkészültéről a közösségi oldal egy levélben értesít majd bennünket. Ezt a levelet ne osszuk meg mással!
  6. A jelszavunk begépelése után letölthetjük a Facebookon tárolt információkat egy ZIPfájl formájában, benne 39 adatkategóriával.